Íme, ismét kezdõdik a suli, vissza a padokba, még álmos, le-lecsukódó szemekkel, de egy kis izgalommal ülök majd a székemen. Vége a tizediknek, és ez az évem valóban a legrosszabb volt mind közül, annyira, hogy biztos vagyok abban, ennél már csak jobb lehet. Persze, mnidig jön valaki, aki próbálja nyomorultabbá tenni az iskolai éveimet, de õk egy idõ után kiszállnak, és eltûnnek. Például a kémiatanárom is, ha minden igaz. De már nem érdekel, már tényleg nem. Rájöttem, hogy annyi sokkal fontosabb dolog van, amire koncentrálhatok ahelyett, hogy egy idióta tanártól lesz gyomoridegem, ráadásul egy olyan tantárgytól félek, amihez semmi közöm nem lesz... Ez a nyár viszont életem legjobb nyara volt, és olyan dolgokat kaptam tõle, amiket egyrészt hiányolni fogok, de az élmények és a tapasztalatok visznek most tovább, ezek töltöttek fel teljesen.

Összegezve, a nyáron tanultam. És mégsem éreztem úgy, hogy ez megterhelõ lenne, sõt, alig vártam a magánórákat. Nem tudom, aki régebben is nézegette a blogot, emlékszik-e arra az ominózus bejegyzésre, ahol feldúlva kijelentem, hogy képtelen vagyok megtanulni a franciát... Nos, már nem aktuális a dolog, valahogy "ráéreztem" az ízére, ha lehet ilyet mondani, és minden eddiginél nagyobb szerelem lett. Megfelelõ idõben, megfelelõ ember tett helyre, és teszi hetente, én pedig tudom, hogy elég jó "csapat" vagyunk ahhoz, hogy ez mûködni tudjon továbbra is, és meg tudom tanulni a franciát, semmi kétségem efelõl. Vannak olyan személyek, akik képesek hatással lenni másokra, és õ éppen ilyen, egyre csak ösztönöz arra, hogy tanuljak. Persze, nemcsak a tanáron múlott, úgy értem, hogy másféle hatások is értek. Mint például ZAZ vagy mondjuk Coeur de pirate, akik a zenéjükkel inspiráltak, és ez egy olyan lénynek, akinek a muzsika fontosabb, mint az oxigén, hatalmas dolog. És ha már itt tartunk, a zenénél, akkor mindenképpen szót érdemel az új basszusgitár tanárom, akivel nagyon jól megértjük egymást, és újra várom, hogy leüljek gyakorolni. A múlt tanévben alig nyúltam szegény bõgõhöz, idén ez mindenképpen másképp lesz, hiszen rájöttem, hogy hiányzik, és hogy mennyire élvezem az egészet.

Szóval, teljes volt a szünetem. Sportoltam, tanultam, zenéltem, táboroztam, barátkoztam, Kapolcson, a Mûvészetek Völgyében pihentem, leszámítva persze a hajnalig tartó táncházat, Szlovéniában kiáztattam a lábujjaimat a tengerben, és el is telt, olyan gyorsan, hogy már a nyár elején megszervezett koncertekre sem emlékszem. :) Na, jó, a Paramore örök élmény, és ilyen lesz ZAZ is, ha egyszer eljutok - de miért ne jutnék. 

Azt kell mondjam, sikerült kihasználnom a lehetõségeket, amik adódtak, egyáltalán nem bánok semmit, és felkészültem arra, ami jönni fog.