Mindig szülinapi posztot írok. Miért? Magam sem tudom, hiszen semmi értelme, és sok baromságot és ösztönzõ szöveget idehordok, aztán fogadalmakat teszek, és mégsem úgy alakul semmi, ahogy azt elõre elképzelem. Most ismét részletezhetném, hogy innentõl kezdve mit csinálok majd…

On gravit des sommets dans nos vies dans nos cœurs Cet amour infini, mélange de douleur Mais partager l'instant du bonheur On garde ancré en soi comme pour lui rendre honneur Je gravis la montagne comme je gravis ma vie Tous ces regards croisés si je les ai compris J'ai pourtant vu…

Íme, ismét kezdõdik a suli, vissza a padokba, még álmos, le-lecsukódó szemekkel, de egy kis izgalommal ülök majd a székemen. Vége a tizediknek, és ez az évem valóban a legrosszabb volt mind közül, annyira, hogy biztos vagyok abban, ennél már csak jobb lehet. Persze, mnidig jön…