Mindig szülinapi posztot írok. Miért? Magam sem tudom, hiszen semmi értelme, és sok baromságot és ösztönzõ szöveget idehordok, aztán fogadalmakat teszek, és mégsem úgy alakul semmi, ahogy azt elõre elképzelem. Most ismét részletezhetném, hogy innentõl kezdve mit csinálok majd másként, de nem jut eszembe semmi. Egy olyan úton járok, amirõl most azt hiszem, ez a helyes, vannak dolgok, amiket jól csinálok, és persze, még mindig szerencsétlen vagyok olyankor, elõbb beszélek, mint, ahogy átgondolnám, de nincs mit szégyellnem. Vannak újabb kihívások, elkezdõdött a tanév, vannak új terveim, céljaim - de azt hiszem, tudjátok, hogy nekem mindig vannak. (: Sosem adom fel. Anya mindig azt mondja, képes vagyok megcsinálni, ha teszek érte, és biztos, más is hallotta ezt otthon. Erre próbálok figyelni, mármint, hogy higgyek magamban, hogy én is úgy érezzem, képes vagyok elérni a céljaimat, megvalósítani az álmaimat vagy teljesíteni, ahol elvárják. Régen megtanultam, hogy ne üljek a hideg kõre, adjak másnak a csokimból, figyeljek oda másokra, ez is menni fog.

Szóval, most úgy indultam neki ennek a posztnak, hogy leírom, hogy nem írok szülinapi bejegyzést. Nem sikerült. Talán, már így maradok örökre. (:

Addig is, éljen szeptember tizenegyedike, meg még én is! ^^;;