Íme az utolsó bejegyzésem, melyet még tizenöt évesen írok. Fontos nekem ez a szám. Nem tudom, miért, de a lentebb leírtak után is a tizenhatostól remélek a legtöbbet. Tizenhét évesen pillangó szeretnék lenni, nem hernyó, és az elsõ fordulópont a karácsony lesz majd, amikor is végleg megszabadulok a fogszabimtól. Végre! Most jelen pillanatban úgy nézek ki, mint egy rajzfilmfigura. Nem tudom, ki emlékszik még a Sharon naplójára, de én igen, folyton megkapom, hogy én vagyok Sharon Esther Spitz. Eszter vagyok ugyan - nektek csak Ashley! -, és legalább olyan béna, mint a lány a mesében. Mikor nõ már be a fejem lágya, és leszek végre felelõsségteljes, nem tudom, de itt a sweet sixteen, my chance to shine, és az álom vagy valósággá válik, vagy várat még magára. Most már az elején vagyok, innentõl elkezdõdik valami. És én erre a valamire várok.

Véget ért a nyaram, de úgy igazán, és ismét forog a mókuskerék, visszarázódtam a megszokott, szürke erdõbe, ami most valahogy mégsem tûnik olyan szürkének, sõt, a világom színessé vált. Be kell, hogy valljam, még vártam is az iskolát, a zenesulit, a tanulást, az új lehetõségeket - hát tessék! Itt vannak. Októberben érettségi, töri verseny, klasszikus gitárzenekar, basszus Bercivel, végre kapok erõsítõt, sportolok is, és kezd kinyílni a szemem. A bura alól itt az idõ, hogy kilépjek, és meglássam, mennyi esélyem van, ha új dolgokat próbálok, mennyi kapu nyílik meg elõttem, ha nem leszek olyan félénk, mint eddig, és megmondom a véleményemet. Hallatni akarom a hangom, és megmutatni másoknak, amire képes vagyok. Még ilyen lelkesedéssel sosem vágtam bele új tanévbe, tudom, hogy más lesz. Valahogy más...
Itt az idõ tehát, hogy lezárjam a nyarat. Nincs értelme azon gondolkozni, mit nem tettem meg, fölösleges álmodozni, hogy "mi lett volna, ha...". Szép volt, jó volt, tartalmas volt, szerettem - az összes hibájával és hiányosságával együtt is. Nem baj, ha nagy álmaim vannak, de ugyanakkor két lábbal szeretnék a földön állni, a vágyak teljesülnek, az álmok valóra válnak. Mindig így van, így lesz velem is. Nem várok tovább, hogy magától menjen minden, ha egyszer itt vagyok én, aki képes tenni mindezért.

Szóval, ez a szülinapi posztom, nem fogadalom, csak egy újfajta nézet. Energia, lelkesedés, vállalkozó szellem, ébredezõ lázadó. Ez mind én vagyok ma este, meg holnap is, meg azután is. :)