Skócia... Varázslatos... Itt van otthon Roxfort, a szexi Gerard Butler, Obi-van Kenobi (Ewan McGregor), Gordon Ramsay a híres séf, itt nõtt fel Elizabeth I., és innen származik a szemetgyönyörködtetõ, viszont pénztárcát nem kímélõ Laura Ashley. Imádom ezt a helyet. Annyira más mint ez, mégis úgy hozzászoktam rövid idõ alatt, és nem is fogom tudni elengedni. Azóta is minden különösebb oknál fogva skótnak hiszem magam. :D A fû gyönyörû zöld színû, a hegyek és a felföldi táj hûvös, ködös, a kastélyok mesébe illõek, az emberek pedig nagyon kedvesek. Érdekes, hogy mennyire jól öltöznek az ottani emberek, és milyen szép még az is, aki csúnya. :) Oké, ezt most teljesen egyértelmûen megmondtam, igaz?
De ha jól akarom elmesélni ezt a hihetetlen kalandot, érdemes lenne az elején kezdenem! :D
Az elsõ napon alig vártuk, hogy elinduljon velünk a busz, de úgy 4-5 óra zsibbadás után már kezdtünk megrendülni ebben. Amikor elhagytuk Magyarország határait, mintha egyemberként ébredt volna mindenki, hiába volt éjjel, alig bírtunk utána visszaaludni. Izgalom. Naná! :D Eközben a buszon egyfolytában mentek a skót témájú filmek, amik nem voltak elég érdekesek sajnos, ráadásul a narrátornak is alatató, mély tónusú hangja volt. Elmondanám, hogy azt a filmet még háromszor megnéztük az út során... Szörnyû volt egyszer is... Hajnal ötkor kb sikerült felébredni a fél busznak, és a hátsó birodalom kitalálta, hogy nézzünk filmet. Sikerült életem 2. legrosszabb filmjét végigszenvednem. De túléltem! :D Másnap egy iszonyatosan hosszú úton mentünk, és azon gondolkodtam, hogy mi a fenéért kell Németországnak ilyen nagynak lennie?! Egy nutella elpusztítása és több elem elfogyasztása (mp3) után végre megérkeztünk Hollandiába. Ott egy kis egyetemi várost, Leident csodálhattuk meg. Az elsõ, ami rögtön feltûnt, hogy a holland férfiak és srácok mind eszméletlenül jól néznek ki. Hogy a csoportunk ne fogjon gyanút, hogy mi (2 osztálytársam) nem is a városban gyönyörködünk, elhatároztuk, hogy amikor látunk egy helyes pasit, azt mondjuk; 'ablak'! Leidenben amúgy is sok volt az ablak... Ez szerintem mindenképpen örök emlék marad. Akárhányszor meglátok egy 'ablakot', egybõl mosolyogni fogok. Amszterdamban szálltunk fel a 9 emeletes óceánjáró hajóra, igazi luxus volt, olyan, amilyet eddig még nem is láttam csak filmekben. A DFDS Seaways nevezetû kis "ladik" ahogy elindult, úgy éreztem azonnal, hogy ki fog belõlem ürülni minden, amit addig bekajáltam. Szerencsére ez nem történt meg, de fájós fejjel, felfordult gyomorral elég furcsa vásárolni a 'hajóshopban', ahogy én hívtam.
Másnap reggel kilenckor kötöttünk ki Newcastle-ben. Esett - mily meglepõ módon. Utána még meg sem érkeztünk a buszra, alig foglaltuk el a helyünket, a tanárunk máris bejelentette, hogy Skóciában szakad a hó! Amit odaérve tapasztaltunk is. Az aznapi program is sokkal élvzetesebb lett volna, ha nincs olyan iszonyú hideg. A Jedburgh és a Dryburgh-i apátság igaz, nagyon szép volt, így valamennyire kárpótolt minket. Aztán egyre beljebb haladva Skóciában, Edinburgh-nál már nem esett - a hó legalábbis. Mert valami ismeretlen csapadékfélével találkoztunk. Az idõ száraz volt, és jégesõ esett tulajdonképpen, mini hógolyók hullottak az égbõl, csakhogy esõ az nem volt hozzá... Ha már Edinburgh, vagy ahogy a helyiek becézik, Auld Reekie (kb. öreg füstös), akkor ki sem lehet hagyni az ottani, méltán híres várat. Be is szereztem magamnak ott egy kelta mintás gyûrût. Végül, immár nyugovóra térhettünk a 4 csillagos Youth Hostelben, egy borzalmas vacsora után. El sem hittük, hogy végre nyújtva van a lábunk, úgy, hogy nem hullámzik alattunk az Északi-tenger sem... xD
Háromnegyed hatkor keltünk- nem önszántunkból, elhihetitek... Megszólalt a tûzriadó. Mindenki pizsamában, mamuszban fogta magát és lement az elõtérbe, ahol láttuk a tûzoltókat is. Majd kiderült, hogy próbariadót csináltak. -.-" Köszi, pont jól esett. :D Ezután már nem igazán sikerült visszaaludnunk, hiszen hamarosan kelni kellett, hogy megnézhessük a Glamis kastélyt. A legszebb hely, ahol életemben jártam!!! Én ott akarok királylány lenni, kész, az az én helyem, és ott fogom várni Harry herceget, hogy megmentsen. Már ki is néztem magamnak a tornyomat. Mondjuk ha Harry nem jön, akkor beérem egy bizonyos békéscsabai lakossal is. Skócia nemzeti állatkái közé tartozik a skót felföldi marha, vagy ahogy mi neveztük - a frufrus boci. Már akinézete, az is iszonyú vicces, de amikor jár... Imádom õket, és haza akartam hozni egy olyan izét. :D Még itt elhangzott az aznapi szállóige; I'm Nessie, and I know it! Glamis után St. Andrewszal ismerkedtünk meg. Ami ugye egy tengerparti városka, így nagyon szeles is. Azt kell tudni róla, hogy Szt. András után nevezték el, akit Skócia védõszentjévé választottak. Andrást X alakú keresztre feszítették ki, ami megjeleni a skót zászlóban is (kék alapon fehér X). Skóciában nemrég nyitották meg a Secret Bunker nevezetû helyet. Ez igazából egy farmer háza alá épült a föld alatt.Ide rejtették el a hidegháború alatt az ország fontos embereit, és nukleáris háborúk alatt is védett helynek bizonyult. Arra számítottunk, hogy jól el lesz rejtve, ehhez képest, már messzirõl láttuk a tankokat és egyéb nyalánkságokat. Nem volt olyan izgi amúgy a dolog, de egynek nem volt rossz. Késõbb, megismerkedtünk Crail nevû kikötõvároskával. Pont olyan volt, mint a tipikus angol filmekben. Imádtam! A tengerpart pedig lélegzetelállító. Kimerülve, éhesen tértünk vissza a Hostelbe, majd miután degeszre tömtük magunkat, közölték, hogy na akkor kabát, és indulunk Edinburgh-ba, várost nézünk - éjszaka.
Tudtuk, hogy nem a legjobb ötlet, na másnap meg is kaptuk, mert nagyon fájt a hasunk, mikor felébredtünk... :D Majd négy óráig buszoztunk, mire megérkeztünk a Burrell Collectionhöz. Számomra nem volt túl érdekes, túl nagy volt a tér, ahhoz képest pedig a mûtárgy kevés. De értékes kis cuccok voltak ott - állítólag. :D A nap ezen részében inkább az ecetes csipsznek örültem jobban. A következõ megállónk viszont Glasgow volt, Skócia legnagyobb városa. Az a hely, a sok ember... Szeretlek Glasgow!!! Erre nem igazán tudok mást mondani. :P Láttunk szép butikokat, a rengeteg utcazenészt és hallgattuk azt a kissrácot, aki mindössze 11 éves lehetett, mégis úgy kente az éneklést. Továbbá Glasgowban szereztem be a már hónapok óta áhított Ramones-es pólómat. :D Ha Glasgowban jártok, ne hagyjátok ki a Kelvingrove múzeumot sem, mert nagyon szép dolgok vannak ott kiállítva.
Új tapasztalat: a Castle Fraserig hosszú az út, és gyógyszer nélkül nehezen lehet kibírni. Ez az egyetlen kastély, amiben nem szívesen élnék. Olyan szûk az egész folyosó, minden. És átjárják a legendák - a skótok ugyebár szeretik terjeszteni õket. Nessie-rõl is oldalakat tudnának mesélni. A Balmoralhoz megérkezve észrevettük, hogy nagyon kevés része van megnyitva a nyilvánosság elõtt. Majd nemsokára rá is jöttünk, hogy lakják. Méghozzá a királynõ szokott ide jönni nyáron. Mekkora jó már, hogy azon az úton jártam, amire a királynõ is rátette már a lábát! Új lakhelyre is költöztünk még aznap. Egy kedves, idõsödõ házaspár vendégei lehettünk. Trish és Andy a nevük, és sikerült rövid idõ alatt megkedvelnünk õket. Végre ettünk egy jót, a hoteli kajához képest, ez a félkész megoldás isteni volt. :D Este elalvás elõtt pedig Shreket néztünk angolul. Meg is lepõdtem, hogy majdnem minden szót megértettem belõle.
A másnap az olyan Harry Potter rajongóknak kedvezett, mint én is vagyok. Ugyanis pont azt a hidat láthattuk, amin a Roxfort Expressz robog végig a filmek során - bizony, a Viaductnál jártunk. Igaz, hogy ahhoz, hogy lássuk, egy sáros hegyet kellett megmászni, de megérte! Ezen kívül még láttuk a Glanfinnan-i emlékmûvet. Tudjátok mi a szívás, ha két tanárral mentek kirándulni? Tutira lesz teszt! Igen... volt... 65 kérdés! És ráadásul a felét a háziaktól kellett megkérdeznünk, akik nem igazán voltak tisztában a dolgokkal, pedig õk még skótok is... Na mindegy, ki érti ezt? :D
A következõ napon elõször az obani whiskyfõzdébe vitt minket az utunk. Mondhatjuk, hogy nem igazán értettem semmit a vezetõbõl. Ez van. Nem tananyag a lepárlás meg a maláta és kis barátaik. Az Old Village múzeum kellemes csalódás volt viszont. Érdekes volt a csávóka mondandója. Ez volt egyébként az a nap, amikor a háromszögszendvicsre már rá sem tudtunk nézni, a pocket lunch annyira nem is volt izgis, mint elsõre gondoltam. Az Inveraray kastély húsvéti játékán részt vehettünk mi is. Annyi volt a teendõ, hogy kitöltöttünk egy kvízt, és ha hibátlan, akkor kaptunk egy csokitojást meg egy ceruzát. :D A várnézés után bemehettünk a városba egyedül, és szétnézhettünk, de elkezdett szakadni az esõ, és nem volt annyira élvezetes a dolog. Ázottcsirkék lettünk. ^^, Még ezen a napon, Andy és Trish kitettek az ágyunkra könyveket, amikbe a külföldi diákjaik kedves sorokat hagytak nekik. Mondanom sem kell, belelkesültünk, bár a levél megfogalmazása, és késõbb a mellékelt rajz elkészítése is rám hárult, én nagyon élveztem!
És ez volt a vége az útnak. Kezdõdött elölrõl az egész. Hajó - bár most meg sem éreztem, egyáltalán nem voltam tengeribeteg -, Amszterdam, kiegészítve a Gyémántmúzeummal. Plusz visszafelé úton még tranzitszállásunk is volt Würtzburgban, de nem volt olyan nagy szám. A buszból a végére nagyon elegem lett, szóval, ha tehetem, elkerülöm egy darabig. És végül már az ország határain belül megkoronáztuk az utat a világ legrosszabb filmjével, a címe Könnyû nõcske. Ajánlom nektek, hogy ne nézzétek meg, mert borzalmasan idióta egy film... Ennek ellenére sem tudták elrontani a kedvem; Skócia csodálatos, el tudnám képzelni ott az egész hátralévõ életemet, de azért anyu palacsintája meglehetõsen hiányzott. Na jó, õ is. :D Ennél jobb tavaszi szünetem nem is lehetett volna!
