Rock 'N' Roll Queen

Van egy hely, ahová az elvesztett dolgok, elveszett tárgyak kerülnek. A semmibe, és egyszersmind a mindenségbe. Legalábbis, a Harry Potterben van egy ilyen hely. De nekem itt a szobám. Egyrészt, kész káosz, másrészt, mindig elõkerül valami régi dolog, amit ki tudja, mikor láttam utoljára. És, hogy ez most éppen hogy is jutott az eszembe, nos az egy remek kérdés... Je ne sais pas. Most találtam meg a francia nyelvtan füzetemet, hál' égnek. Tudnám, hogy a szótáramat hol hagytam... Na meg a Skóciában vett kelta mintás gyûrûmet *sír*. Azt viszont sajnos tudom, hogy a karkötõként funkcionáló, összetekert basszusgitárhúrt a táborban hagytam, a párnám alatt... Most is érzem a hiányát az ominózus H-húrnak. Az volt a kabalám... Meg a gyûrû... Lehet, hogy ezért vagyok olyan szerencsétlen mostanában... Bár, Lukjanyenkót idézve, akkor lennék jobban meglepõdve, ha végre valami szerecsés dolog érne. Szar... Mindenszar!Egyébként, félreértés ne essék, se ideges nem vagyok, se csalódott megegyéb nyalánkságok. Csupán közöltem a tényeket. Letört a körmöm, még ez is. 

Befejeztem ^^

Miért hiszi azt az ember lánya, hogy ha betölti a tizenhatodik életévét, minden megváltozik? Amikor tizennégy lettem, akkor is ezt hittem. Majd most már jobban befogad a tömeg, nagyobbnak gondolnak, felelõsségteljesnek, de nem így lett. Gyerekként kezeltek továbbra is, és féltek rám bízni súlyos dolgokat, mintha képtelen lennék megcsinálni. Még csak tizenöt, de már majdnem tizenhat. Félig nagylány ugyan, de marad minden a régiben. Senki véleménye sem fog megváltozni rólam, nem fognak felnõttnek gondolni dolgokhoz. Pedig mindig azt hittem. Úgy képzeltem, hogy tizenhat évesen majd minden tökéletes lesz, hogy már tudni fogom, mit várok az élettõl, okosabb leszek, lesz majd, aki felnéz rám, és lesz egy tíz évvel idõsebb pasim, csak hogy megbotránkoztassam az embereket. De ehelyett nem így történt eddig semmi. Olyan sok dolog érdekel, hogy nem tudnék választani, merre is indulnék szívesebben, biztos vagyok benne, hogy nem sikerült senkinek sem példát mutatnom, okosabb sem lettem, csak most még több fölösleges dolgot ismerek, és az ellenkezõ nem teljes mértékben allergiás rám. Legalábbis, eddig úgy tûnik, sikerült minden egyes alkalommal ignorálniuk engem, vagy ha mégsem, akkor max a húguknak tartanak. Király... Mondjuk, nem mintha annyit depiznék rajta *röhög*, ha nem lesz pasim, akkor úgy is áttérek a hedonista életmódra, és meztelenül fogok éjszaka Békéscsaba utcái futkorászni. ^.~ Mindenképpen megfontolandó. Viszont, most egy határozott irányt vett fel az életem, és kijelöltem egy szakaszt, amin éppen elindultam. Erre fogok koncentrálni ezentúl, bár, ha vmi jófej csávó stoppol útközben, õt azért felveszem *kacsint*. Talán az édes tizenhatos nemcsak egy sztereotípia, és tényleg benõni látszik a fejem lágya, vagy csak egyszerûen megtanultam, hogy ha elesünk, tudni kell felállni, még ha nincs segítség, akkor is. Tizanhat leszek, és azon vagyok, hogy megvalósítsam az álmaimat, gondoljon bárki, amit csak akar, én boldog leszek. Figyelem: Az elkövetkezendõ idõkben önmegvalósítás következik, tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott... :P

Egyébként ma valami szómenésem van, bocsánat érte, de muszáj megosztanom, csak legyen ember, aki végigolvassa az összeset. :D

Ez van a fejemben. Élmények, érzések, arcok, új dolgok. Teljesen kitöltenek, és nem hagynak nyugodni. Egyik gitártáborból a másikba. El sem tudom dönteni, hol volt jobb. Na, jó, el tudom: a Gitármánia idén abszolút gyõztes a DARKE táborral szemben. Fõleg, mivel utóbbiban nincsen basszusgitáros csoport, viszont van egy rakat ember, akik nem is zenélnek, hanem újságot írnak vagy diákönkormányzatoznak vagymi, mondjuk, nem mintha baj lenne... :) Csupán arról van szó, hogy tényleg ez volt az, amire vágytam. Körülvéve lenni egy csomó zenésszel, akik ugyanolyan hangszeren játszanak, mint én, Magyarország elismert zenészeit megismerni (pl. Szappanos György; Temesi Berci és még mások), és professzionális felszereléseket kipróbálni. Jó érzés volt, hogy végre nem unom magam szét a sok kezdõ gitáros között, akik éppen megtanulják az F-dúrt, hanem basszerozhatok a többiekkel a haladó csoportban. Azt hiszem, ez egy ilyen inspiráló dolog volt az életemben, ahogy a táborban megismert barátnõm mondaná: Ez a négyzetméter most megihlet. Az igazság viszont az, hogy a tábor minden egyes négyzetmétere megihletett. Zenekart is alapítottunk. Aznap ismertem meg a srácokat, de a tábor végére, igazán jó csapat lett belõlünk, aki segít a másiknak, és figyel a többi tagra. Örülök, hogy megismerhettem õket, és, hogy együtt zenélhettem velük. Voltak rossz dolgok, ez mindig így van, mindig vannak, de túl kell rajtuk lépni, és a zenén keresztül sikerült kiadnom mindent. Úgy mentem oda, hogy nem ismertem csak egy embert, de vele is ritkán beszélek, és úgy jöttem el, hogy alig bírtam elszakadni tõlük. És még most is nagyon hiányoznak. Bár, sajnos, kedvenc éjszakai beszélgetõpartneremet, Gábort nem találtam meg, talán majd õ engem, vagy talán majd jövõre... Remélem, hogy most rohadtul csuklotok, srácok! :D Azt hittem, hogy majd anti-szociális leszek, begubózok a kõházba, és alig fogok ismerkedni, erre tessék... Úgy látszik, én igenis nyílt vagyok, csak kell hozzá egy bizonyos társaság, egy befogadó közeg. Es ez most olyan volt. Valami más, valami egészen új, ami egyszerûen ESZMÉLETLEN! Szeretném, ha tarthatnánk a kapcsolatot többekkel is, és nem lenne igaz az a tábori mondás, hogy ami ott történt, az ott is marad... Velem még itt van minden emlékem, és minden mosoly, minden pillantás, amit bezsebeltem az új barátaimtól. Ha valaki pedig elfelejtené az enyémet, annak azonnal küldök egyet: :D

Ez a saját szövegem a dalra, nem fordítás, csak leírtam, ami jött. Az alapkoncepció egy emberi kapcsolat megkérdõjelezése, bizalmatlanság valaki más felé. Az inspirált, amikor az egyik legjobb barátomnak tartott sráccal összevesztünk, de kifordítottam a szituációt, hogy az énekes szájába tudjuk adni a szöveget. :) Köszönet illeti Lombos Marcit, aki segített az elsõ lépésekben!

Ó, te nem vagy
Hidd el, rossz srác, baby
Nem bántani akarlak
Csak õszinte lenni

Mondd, miért vagy
Olyan, szótlan mellettem
Félek, Édes, hogy
Nem érteleg téged

Refr: Csak te és én, így együtt, együtt (x2)

Túl sok a felhõ
Most felettünk az égen
Miért tetted ezt, kedves
Magyarázd meg, kérlek

Mondd, édes
Lehet-e egyszer
Ugyanaz köztünk
Mint valaha régen

Refr.

Nem vagyok szent
Mondtad is párszor
De ezt nem érdemeltem
Ennyi év után

Most ketten vagyunk
A sötétben, édes
Fogd meg a kezem,
Hogy kilépjünk a fénybe

Bridge: Csak te és én, így együtt, csak te és én így együtt (x4)
Csak te én én

Elég egy lágy szó
Egy halk bocsánat
Nézz rám
Érezd a szívdobogást
Figyelj rám, most kell, hogy szólj
Csak hallani akarom, vagy tól késõ tán...

Refr.

A szöveg talán úgy tûnik, hogy nem klappol néhol, ha megpróbáljátok ráénekelni az eredetire, de sok benne az olyan, ami felütésre jön, és több helyen máshol van a hangsúly, mint gondolnátok. :) De higgyetek nekem, kijön! Ez a 2012-es Gitármánia tábor ideje alatt íródott, és bár, sajnos nem ezzel a szöveggel, de bemutatásra is került szombat este. Az eredeti verzióban nincs, csak akusztikus gitár, mi viszont a hangszerelést is megváltoztattuk. Ének+Szöveg(egy másik) - Danhauser Soma; Szólógitár+Slide - Lakatos Ádám(a tábor legjobb gitárosa címének nyertese); Akusztikus gitár - Matuska Timót; Elektromos gitár - Medvés Dávid; Dob - Zakar Viktor; Percussion - Pelyvás Bence; Billentyûzet - Sztan Sebastian és végül én, aki a basszusgitárt nyúzta, és ezt a szöveget elhozta nektek. :)

Andrea Pirlo *-*
Ugye, hogy tiszta Piton professzor? ;)

I keep on searching for the old me, I keep on thinking I can change.
I keep on hoping for a new day, will I ever feel the same?
Now I wonder.
Oh I wonder.

Szól Chris Isaak dala a fülesembõl. És ez elgondolkodtat a változásokról. Változunk. Mindenki és minden körülöttünk. Néha szükséges, néha teljesen értelmetlen. Mégis, ez tény. Vajon, muszáj eldobni mindent, ami régi, és tiszta lapot nyitni, egy új könyvben ehhez, vagy elég csupán új fejezetet kezdeni ugyanazon történetben? Le kell zárni egy korszakot vagy elfelejteni azt? Ez lehet egy vagy két külön dolog is. Úton-útfélen azt hallom, hogy csak az számít, te jól érezd magad, ne hallgass másokra. Eltérítenek. Teljesen igaz. Becsülöm azokat az embereket, akik eszerint a norma szerint élnek. Mindenki más hazudik. A többieknek nem hiszek. Vegyük például az osztálytársamat, csupán népszerû akart lenni, de most elérte amire vágyott, és az emberek ribancnak hívják. Megérte azért megváltoznia, hogy befogadják? Nem hinném, ráadásul most azt képzeli, megítélhet másokat, akik talán nem olyan tökéletesek, mint õ, de az életükrõl valójában semmit sem tud. Semmivel sem lett több ezáltal. Vagy ott van az az ismerõsöm, aki azért szeretne lefogyni, mert a környezetében mindenki más csinosabb nála. Legalábbis szerinte. De vannak-e olyan értékesek azok az emberek, mint õ?
Én is változok, bár én inkább útkeresésnek nevezném. Egy szabadszellemû mûvészlélek vagyok, akit nem érdekel, az emberek mit szólnak az életstílusához, pont annyi joguk van elítélni engem, mint a fent említett példában a leányzónak. De visszaolvastam a naplóimat, a régieket. És olyan gondolatokat találtam benne, amikre már csak halványan, de emlékszem. Miért fakulnak ki? Én szerettem ezeket az emlékeket, és talán egy nap majd el fognak tûnni, és már a hiányukat sem fogom érezni, pedig akkor régen mindent jelentettek nekem. Ma már teljesen más szavak jönnek a számra, bonyolultabb kifejezések, nem az a gyerekes egyszerûség, ami azokból a lapokból sugárzik, de mégis, valahogy vidámabb önmagamat láttam bennük. Csodálkozom, hova lett az az énem? Nem találom a helyem az osztályban, de most végre nyár van, mindjárt tábor, és ez melengeti a lelkem. Hiányoznak a barátaim.
Lehet, a mai írásom sokaknak zavaros. Sajnálom, a bejegyzés nekem teljesen eleven, az én elmém olyan sok apró részlettel kiegészíti, ami talán ti nem is értetek meg. Így tehát, ez a bejegyzés azoknak szólhat, akik megértik.